Vannak fák, amelyek nemcsak állnak, hanem őriznek. Őrzik a múltat, az időt, és mindazt, amit az ember elfelejtett.
A kertemben áll egy ilyen fa. Nem túl idős, legalábbis a maga nemében hisz őt csak a 90-es években ültették.. Ha az idő engedi és hagyják, ez a fa élhet ezer, kétezer, sőt, akár háromezer évet is. Az óriás mamutfenyő nem siet sehová, és ebben példát mutat nekünk, örökké nyüzsgő embereknek.
Jól tervezd meg hová, ha ülteted, mert az én kertemben lévő 30x évesen már majdnem akkora mint a mellette álló nyárfa, szóval ha következő 200 évben nem épül oda lakópark, a végén még védett fa is lehet, ha épül akkor pedíg veszélyes, mert az embernek minden bántja a szemét amire nincs ráhatása. Így tájékozódj a helyi szabályokról, mit hová szabad ültetni mennyire a szomszédtól. Ezenfelül kiskorában érzékeny a fagyra, aszályra így törődést igényel akár egy kisgyermek, hogy igazi óriássá nőjön.
Sajnos nálam pár éve valami koszorúkötőnek is megtetszett mindenszentek előtt, így brutálisan felmetszette, ellopta alsó ágait. Van, hogy nem úgy alakul mint azt az ember elképzeli, de ez a fa bőven túléli majd aki bántotta, hacsak vissza nem jön kivágni pár koszorúért. A kerítés már folyamatban, de a terület több hektáros, így lassan épül, mint ahogy a fák nőnek.
A Sequoiadendron giganteum.
(Óriás vagy hegyi mamutfenyő)
A Földön élő legnagyobb testtömegű élőlények ennek a fajnak a képviselői. A legöregebb ismert példány 3200 éves; törzsének átmérője 8,85 méter, magassága 93,6 méter, becsült tömege mintegy 1000 tonna.
Hatalmas, vastag törzsével, vörösesbarna kérgével mintha a föld gyomrából kinőtt ősi oszlop lenne. Nem véletlen, hogy a világ legnagyobb tömegű fáját is ebből a családból jegyezték fel: a General Sherman nevű példány a kaliforniai Sequoia Nemzeti Parkban található és egy egész erdőnyi emlékezetet hordoz önmagában.
Az én mamutfenyőm még fiatal, de már most más érzés mellette megállni. Nem egy fa ő, hanem egy jelenlét. Egy időn túli tapasztalat. Ahogy mesél nekem az öröklétről, az ember mulandóságáról, és arról, hogy a valódi értékek nem a rohanásban teremnek, hanem a csendben.
Sokan kérdezik tőlem, miért ültet valaki egy mamutfenyőt, ha sosem látja majd teljes pompájában. A válasz egyszerű: mert nem magamnak ültetem. Hanem annak, aki majd száz év múlva árnyékában megpihen, vagy csak elhalad mellette, és érzi: valaki, valamikor törődött ezzel a hellyel. Egy fa, amit nem a haszonért, hanem a lélekért tartunk – ez a mamutfenyő.
Egyébként az ilyen kérdésekre azt szoktam válaszolni, hogy majd párezer év múlva visszajövök, s megnézem. Ez elég szokott lenni, hogy az adott illetőnek több kérdés hirtelen ne jusson eszébe.
Talán ezért a kedvenc fám. Mert emlékeztet arra, hogy létezni nem csak a jelennek lehet. Hogy az igazi örökség nem pénzben mérhető. És hogy néha elég egyetlen fa, hogy újra értelmet adjon annak ami nem múlik el nyomtalanul.
